Dean A. Hoffman az egyik legtekintélyesebb amerikai szakíró tollából jelentek meg az alábbi gondolatok június 16-án az USTA (Amerikai Ügető Szövetség) honlapján. A rendszeresen megjelenő elemző cikkei a lóverseny-ipar aktuális kérdéseivel foglakoznak. Az alábbi sorokat azzal a céllal jelentetjük meg, hogy a hazai érdeklődök és érdekeltek hasznosítható információkra tehessenek szert.
Dean A. Hoffman
Változik minden (Változtass meg mindent!)
A lovakkal régóta foglalkozó nagy tapasztalatú tréner úgy tűnt zavarba jött, amint felbecsülte az ügető méncsikót. Hosszú szünet után azt mondta, „Valami mást fogok csinálni, akkor is ha az rossz.”
Ennek a trénernek nem voltak idegenek a jó ügetők. Trenirozott és hajtott lovakat, akik a Triple Crown minden versenyében futottak, így tudta milyen egy jó ügető. Az évek során szerzett tapasztalata azt mondta neki, hogy az előtte álló csikóban benne van a esély, hogy jó ló legyen, csak ő nem csinált valamit jól.
Azt gondolta, hogy jól a patkolás, jó a szerszám, a kantár és a tréning. Minden tradicionális módszert kipróbált. Eddig a csikó nem mutatott kielégítő fejlődést. A tréner rájött, hogy nem ér el eredményt ugyanazzal a régi dologgal, tehát változtatni kell abban a reményben, hogy megtalálja a problémákra a megoldást.
Ez a csikó jut eszembe, amikor az ügetőversenyzés mostani helyzetén gondolkodom. A régóta alkalmazott tradicionális módszereket használjuk, azok pedig egyszerűen nem működnek. Azok a pályák, ahol nincs játékgép erejüket megfeszítve erőlködnek, de a pályák, ahol van játékgép azok is tudják, hogy az csak egy ideiglenes biztonságot ad. Tehát tegyük ugyanazt a dolgot és csak várjuk, hogy még a bolygók is felsorakoznak és hirtelen a forgalom és a látogatottság évente 15 %-kal növekszik. Nem így gondolom. Mi az őrület meghatározása? „Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.” (Albert Einstein)
Nem gondolom, hogy az ügetőversenyzés folyamatosan ugyanazt teheti és más eredményeket várhat. Tehát mit kell megváltoztatnunk? Mindent. Vagy legalább mindent vizsgálatnak vessünk alá és legyünk nyitottak a változtatásokra.
Senki sem tiszteli nálam jobban az ügetőversenyzés történetét és a tradiciókat, de azt gondolom, hogy mindennek, amit csinálunk minden további nélkül megváltoztathatónak kell lennie. Nem lehet tilos terület.
Korszerűsíteni kell a fogadási menüket, amit a vevőinknek kínálunk? Lehetséges. Ajánlanunk kell olyan innovativ fogadási formákat, amelyek nem voltak részei a tradicionális totalizatör menünek? Lehetséges.
Régóta azt gondolom, hogy mélyre el kellene árkolnunk a kifejezéseket helyre és show (A helyre fogadásnál fizetnek a nyerőre és a második helyezettre is, a show fogadásnál fizetnek a nyerőre a második helyezettre és a harmadik helyezettre is). Kérdezzünk meg egy átlagembert az utcán hogy mit jelent a „helyre” és feltehetően azt válaszolja, hogy a hely azt jelenti, ahol lakik, mint a következő mondatban „Egy jó kis helyet szereztem … Kérdezzük meg ugyanazt a fickót mit jelent a show, ő pedig azt válaszolja „El szeretném vinni a show-ba a feleségemet péntek este” Miért kell a közönséget összekeverni szükségtelenül misztikus kifejezésekkel?
A kifejezések misztikusak, semmi sem hűt le jobban egy potenciális rajongót, mint amikor egy programmfüzetet (turf) tartanak elé. A rengeteg szám és szimbólum elég ahhoz, hogy egy jó kis migrént okozzon. Jerry Connors, aki a Pennsylvania Sires Stakes-nél dolgozik, egyszer azt mondta, hogy egy programmfüzet olvasása olyan, mint egy Amtrak (amerikai vasúttársaság) menetrend tanulmányozása.
Mennyi futam legyen egy napon, vagy estén? Tíz? Több? Kevesebb? Miért? Mennyi nap/este rendezzen versenyeket hetente egy pálya? Sok európai pálya csak egyszer tart versenyt hetente, de virtuálisan egész évben nyitva állnak a fogadók előtt.
Mennyi ló legyen egy futamban? Láttam 18 lovat egy mezőnyben Franciaországban és gyakran láttam 12-15-öt más európai országokban. Ez ijedtséget kelthet néhány amerikai szakmabeliben, de azokban az országokban általában hosszabb távokon versenyeznek. Emlékszem tavaly a Prix d’Amerique napján Párizsban az amerikai ügetős szakértők arcát figyeltem, ahogy azt látták, hogy a startautó mögé két sorban 9-9 ló megy fel egy 2000 m-es versenyben. Mind a 18 ló gond nélkül lefutotta versenyt – nem történt baleset.
Egy tenyésztő azt mondta nekem: „Mi a lovakat arra tenyésztettük több, mint egy évszázada, hogy mérföldre fussanak, miért kellene most változtatnunk?” Tényleg miért? Azt gondolom, hogy a programmot változatossá tenné (különböző távú futamok), de tudom néhány fogadó szereti az egy mérföldes rutint, mivel azt gondolják az esélyszámítást egyszerűbbé teszi. Miért nem kell valami változatosság a mérföldes-monotóniával szemben?
A versenyzés minden tapasztalatát a vásárló (fogadó) szemszögéből kérdések elé kell állítani és alapos vizsgálatnak kell alávetni. Nem tudjuk elfogadni ezt a reagálást: „Mindig ezen a módon csináljuk.” Minden dolgot, részletet csak az értéke szerint kell megvédeni.
Kinek kell meghoznia a döntéseket? Azt gondolom bolondok lennénk, ha behatárolnánk a párbeszédet azokra az iparági belső szereplőkre, akik „ismerik a játékot” kívül-belül. Arra van szükségünk, hogy friss szemek nézzenek a dolgainkra, emberekre, akik látják a hiányosságokat, amiket mi egyszerűen megszokásból elfogadunk. Lehet, hogy bevonunk néhány sport-marketing szakértőt. Nincs semmi gond, ha embereket toborzunk, akiknek, tapasztalataik vannak a telivér- versenyzés területéről, de miért nem tárjuk szét a karunkat bárki előtt, akinek új elképzelései vannak, hogyan keltsük újra életre az ügetőversenyzést.
Egyszerűen nyitottá kell válnunk a változásokra. Ugyanúgy, mint a tréner az ügyetlenkedő ügetőcsikóval, mi is tudjuk, hogy mi lesz a következménye, ha ugyanazon a régi úton folytatjuk.
Ez a csikó jut eszembe, amikor az ügetőversenyzés mostani helyzetén gondolkodom. A régóta alkalmazott tradicionális módszereket használjuk, azok pedig egyszerűen nem működnek. Azok a pályák, ahol nincs játékgép erejüket megfeszítve erőlködnek, de a pályák, ahol van játékgép azok is tudják, hogy az csak egy ideiglenes biztonságot ad. Tehát tegyük ugyanazt a dolgot és csak várjuk, hogy még a bolygók is felsorakoznak és hirtelen a forgalom és a látogatottság évente 15 %-kal növekszik. Nem így gondolom. Mi az őrület meghatározása? „Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.” (Albert Einstein)
Nem gondolom, hogy az ügetőversenyzés folyamatosan ugyanazt teheti és más eredményeket várhat. Tehát mit kell megváltoztatnunk? Mindent. Vagy legalább mindent vizsgálatnak vessünk alá és legyünk nyitottak a változtatásokra.
Senki sem tiszteli nálam jobban az ügetőversenyzés történetét és a tradiciókat, de azt gondolom, hogy mindennek, amit csinálunk minden további nélkül megváltoztathatónak kell lennie. Nem lehet tilos terület.
Korszerűsíteni kell a fogadási menüket, amit a vevőinknek kínálunk? Lehetséges. Ajánlanunk kell olyan innovativ fogadási formákat, amelyek nem voltak részei a tradicionális totalizatör menünek? Lehetséges.
Régóta azt gondolom, hogy mélyre el kellene árkolnunk a kifejezéseket helyre és show (A helyre fogadásnál fizetnek a nyerőre és a második helyezettre is, a show fogadásnál fizetnek a nyerőre a második helyezettre és a harmadik helyezettre is). Kérdezzünk meg egy átlagembert az utcán hogy mit jelent a „helyre” és feltehetően azt válaszolja, hogy a hely azt jelenti, ahol lakik, mint a következő mondatban „Egy jó kis helyet szereztem … Kérdezzük meg ugyanazt a fickót mit jelent a show, ő pedig azt válaszolja „El szeretném vinni a show-ba a feleségemet péntek este” Miért kell a közönséget összekeverni szükségtelenül misztikus kifejezésekkel?
A kifejezések misztikusak, semmi sem hűt le jobban egy potenciális rajongót, mint amikor egy programmfüzetet (turf) tartanak elé. A rengeteg szám és szimbólum elég ahhoz, hogy egy jó kis migrént okozzon. Jerry Connors, aki a Pennsylvania Sires Stakes-nél dolgozik, egyszer azt mondta, hogy egy programmfüzet olvasása olyan, mint egy Amtrak (amerikai vasúttársaság) menetrend tanulmányozása.
Mennyi futam legyen egy napon, vagy estén? Tíz? Több? Kevesebb? Miért? Mennyi nap/este rendezzen versenyeket hetente egy pálya? Sok európai pálya csak egyszer tart versenyt hetente, de virtuálisan egész évben nyitva állnak a fogadók előtt.
Mennyi ló legyen egy futamban? Láttam 18 lovat egy mezőnyben Franciaországban és gyakran láttam 12-15-öt más európai országokban. Ez ijedtséget kelthet néhány amerikai szakmabeliben, de azokban az országokban általában hosszabb távokon versenyeznek. Emlékszem tavaly a Prix d’Amerique napján Párizsban az amerikai ügetős szakértők arcát figyeltem, ahogy azt látták, hogy a startautó mögé két sorban 9-9 ló megy fel egy 2000 m-es versenyben. Mind a 18 ló gond nélkül lefutotta versenyt – nem történt baleset.
Egy tenyésztő azt mondta nekem: „Mi a lovakat arra tenyésztettük több, mint egy évszázada, hogy mérföldre fussanak, miért kellene most változtatnunk?” Tényleg miért? Azt gondolom, hogy a programmot változatossá tenné (különböző távú futamok), de tudom néhány fogadó szereti az egy mérföldes rutint, mivel azt gondolják az esélyszámítást egyszerűbbé teszi. Miért nem kell valami változatosság a mérföldes-monotóniával szemben?
A versenyzés minden tapasztalatát a vásárló (fogadó) szemszögéből kérdések elé kell állítani és alapos vizsgálatnak kell alávetni. Nem tudjuk elfogadni ezt a reagálást: „Mindig ezen a módon csináljuk.” Minden dolgot, részletet csak az értéke szerint kell megvédeni.
Kinek kell meghoznia a döntéseket? Azt gondolom bolondok lennénk, ha behatárolnánk a párbeszédet azokra az iparági belső szereplőkre, akik „ismerik a játékot” kívül-belül. Arra van szükségünk, hogy friss szemek nézzenek a dolgainkra, emberekre, akik látják a hiányosságokat, amiket mi egyszerűen megszokásból elfogadunk. Lehet, hogy bevonunk néhány sport-marketing szakértőt. Nincs semmi gond, ha embereket toborzunk, akiknek, tapasztalataik vannak a telivér- versenyzés területéről, de miért nem tárjuk szét a karunkat bárki előtt, akinek új elképzelései vannak, hogyan keltsük újra életre az ügetőversenyzést.
Egyszerűen nyitottá kell válnunk a változásokra. Ugyanúgy, mint a tréner az ügyetlenkedő ügetőcsikóval, mi is tudjuk, hogy mi lesz a következménye, ha ugyanazon a régi úton folytatjuk.